VII. ,,Emlékmenet a Doni Hősökért”

Tisztelt Lakosok!

Településünk az egyik állomása a VII. ,,Emlékmenet a Doni Hősökért” című rendezvénynek. A Honvédsuli Egyesület által szervezett 2 x 100 km-es gyalogmenet megyénkben 42 települést érint.

Az emlékmenet 2019. január 20-án (vasárnap), 15:40 órakor érkezik a Temetőkertben található emlékműhöz, itt kerül sor az alábbi programra
- az Emlékmenet köszöntése
- „fegyver-és bakasimogató”
- autentikus rendhagyó történelemóra
- emlékszalag-kötés a zászlóra
- díszlövés korhű fegyverrel

Az emlékmenetben résztvevő gyerekek közül többen korhű II. világháborús egyenruhákban hajtják végre a menetet.

A program célja, hogy az érintett települések számára a Don-kanyari offenzíva 76. évfordulójának megemlékezését segítse elő és a civil lakosságot testközelbe hozza a Magyar Honvédség múltjával – jelenével. A 200 km során minden érintett település lakosai – gyermekei találkozhatnak a Magyar Honvédség II. világháborús „korszakaival” a kadét hagyományőrzők közreműködésével.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!