Helyi hírek

A Lövőpetri-Nyírlövő összekötő útszakasz felújítása történt meg 2014. április 20-26. között.

Településünkön a "Kisállattartás Lövőpetriben" címmel szociális földprogamot valósított meg önkormányzatunk, melynek támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

   

Községünk 2012. évtől vesz részt a Belügyminisztérium által irányított Startmunka Programban.

A Gödrök Szabadidőpark fejlesztése.

A II. „Petri-Nap” 2013. július 27-én került megrendezésre.


  Csapatunk az évek alatt folyamatosan átszervezéseken megy át. Jobbnál jobb játékosok jönnek és mennek, de természetesen ifjú tehetségek is csatlakoznak a csapathoz. 

A közúti közlekedési nyilvántartásba bejegyzett jármű tulajdonjogának, illetve üzemben tartó személyének változását igazoló teljes bizonyító erejű magánokiratok tartalmi követelményei megváltoztak 2013. februát elsejétől.

Meghívó a 2012. évi falunapra. Időpont: 2012. július 28.

Helye: Sportpálya

Meghitt, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk Lövőpetri Község Önkormányzata nevében, az oldalt látogatóknak.

A GALÉRIÁBA felkerültek a falunapon készült képek.
Lövőpetri Község Önkormányzata a 2011. évben is részt vesz a nyári gyermekétkeztetési programban.
"Zöld Beruházási Rendszer Energiatakarékos Háztartási Gépcsere Alprogram"
Az 59/2008. (IV.29.) számú FVM rendelet 10. §. (1)-(2) bekezdése alapján a gazdálkodási évre vonatkozóan (2009. szeptember 1. – 2010. augusztus 31.) az adatszolgáltatást a rendelet 6. számú mellékletében szereplő adatlapon kell benyújtani 2010. december 31.-ig, a tevékenység helye szerint illetékes talajvédelmi hatósághoz.
Önkormányzatunk az idén (2009. július 25-én) is megrendezte a Falunapot.